Találunk itt honfoglalásra utaló emléket is. Ebben az időben a Sorok völgye mezőgazdaságilag már művelés alatt állt, ahová a magyarság betelepült a helynevek tanúsága szerint.

A Sorok patak neve a kalandozások idejéből ismert Sur vezér nevével hozható kapcsolatba, amelyhez a "k" kicsinyítő képző járult. Surk nevével találkozunk a vasvári képtalannak 1271. májusi 3-i levelében is, amikor jelentést tesz V. István nejének, Erzsébet királynénak, hogy Koltay Cyzár fiát Leonchot beiktatta Surk nevű birtokába. Ez a birtok hajdan a Sorok bal partján feküdt.

A településeken a feudális korban sok kisnemes lakott. Dömötöriben született Gyömörey Kálmán 1848-as honvéd százados, aki Perczel Mór, majd Guyon Richárd hadtestében a délvidéki harcokban vett részt. Sorkifalud a fent említett nevet hivatalosan 1943. november 17-től viseli. Mindaddig Dömötöri néven szerepelt, s ez az elnevezés a Hunyadiak korára 1457-re vezethető vissza. A feljegyzések szerint "Demeteri" – "Demiwtery" köznemesi család tulajdona volt egykor.

Lakossága zömmel katolikus, de evangélikusok is vannak. 1907. január 1-jétől 1935. január 31-ig a táplánszentkereszti körjegyzőséghez tartozott közigazgatásilag a település. 1935. február 1-jétől Dömötörit a Sorkikisfaludi körjegyzőséghez csatolták.

1939. július 14-én névváltozás történt. Dömötörit, Szentlérántot, Taródházát és Sorkikisfaludot ideiglenesen ez utóbbi néven egyesítették. Az "ideiglenes" szóhasználatot azért vezették be, mert az említett három község nem tudott megállapodni a névváltozást illetően.

A Magyar Királyi Belügyminiszter (50 715/1943.III.BM.sz.) a községek végleges nevét 1943. november 17-én Sorkifalud névben állapította meg. Katolikus temploma a védőszentről elnevezett településrészen, Szentléránton épült.

A XX. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt. Az I. világháborúban 81-en vettek részt, közülük 13-an haltak hősi halált. A trianoni diktátumot követően a revíziós törekvések 1838-41. között részleges sikerrel jártak, azonban az ország belesodródott a II. világháborúba is. Ez utóbbi a helység lakosai közül 39 főnyi áldozatot követelt. Jellemző a század történelmének mostohaságára, hogy róluk csak közel fél évszázad múlva, a rendszerváltozást követően lehetett hivatalosan is megemlékezni.

A település az 1990-ig létezett tanácsrendszerben székhelyközség volt.

Birtokosok:

• 1549-ben: Dömötöri: Tarródy.
• 1787-ben: Dömötöri: Egerváry és mások; Sorkikisfalud: Szabady és mások; Szentléránt: Korcsmáros és mások. Taródháza: Móricz.
• 1836-ban: Dömötöri: többen; Sorkikisfalud: többen; Szentléránt: többen; Taródháza: Mikos.

Négy aprócska falu (Dömötöri, Sorkikisfalud, Szentléránt és Taródháza) egyesítésével hozták létre a jelenlegi települést.

Taródházán jó két évtizede egyetlen ember sem lakik.

A taródházi temetőben van eltemetve Inkey Béla (1847-1921) geológus, a magyar agrogeológiai kutatások megalapozója. A temetőtől nyugatra találhatók Zalak várának maradványai, amit oklevél 1258-ban említett először, de az 1400-as évek közepén már nem használták.